A szerelem iskolája - Kahn, Fritz Dr.
Erről ?? a könyvről fenntartás nélkül elmondhatjuk, hogy ez ma a korszerű szerelem- és házasságtudomány alapvető forrás-munkája, éppen úgy, mint ahogyan a szerző korábbi műve, Az emberi test csodái is standard műnek számít, amely már valamennyi világnyelven megjelent. A szerelem iskolája a maga területén egyedülálló munka, hiszen eddig senki még csak meg sem kísérelte, hogy a szerelmi és házasélet szerteágazó problémáit röviden, közérthető formában, áttekinthetően rendszerezve foglalja össze egyetlen könyvben. A csecsemőgondozástól a nemkívánatos fogamzás elleni védekezésig, a párválasztástól a hálószoba berendezésére vonatkozó tanácsokig, a frigid nővel való bánásmódtól a válásig a könyv mondanivalója mindenre kiterjed. A műben a szerelmi és házasélet minden kérdésére azonnal megtalálható a válasz, ugyanis az anyag nem csak logikusan van elrendezve, hanem azáltal, hogy a szerző pontokba foglalta, minden gyorsan megtalálható benne, akárcsak a lexikonban. A könyvet élvezetes és világos stílusa, történelmi és irodalmi példái miatt úgy lehet olvasni, mint egy érdekfeszítő regényt. A házi könyvtárnak ugyanúgy nélkülözhetetIen darabja, mint a lexikon vagy az atlasz. A szerzőnek az a véleménye, hogy a házasságot korunkban ? annyit hangoztatott ? válsága ellenére ? semmiféle veszély nem fenyegeti, nem vált korszerűtlenné, ellenkezőleg: a modern ember új tartalommal megtelő, meghitt kapcsolatává magasztosul. Ennek az emelkedett erkölcsi szinten álló és optimista szemlélettől áthatott műnek egyetlen és egyáltalán nem utópisztikus célja, hogy korunk emberének a házasságban utat mutasson, segítséget nyújtson és házaséletét boldoggá tegye. A mai házasság éppoly boldog lehet, mint valaha volt, ámde ehhez korunk gyorsan elérhető örömökre és könnyen megszerezhető élvezetekre beállított emberének tudomásul kell vennie, hogy ez a boldogság senkinek sem hull mennyei mannaként az ölébe, nap mint nap meg kell küzdeni érte. Azt mondják: a szerelem vak. Fritz Kahn szerint a házasság akkor boldog, ha férj és feleség nem vakon, hanem nagyon is látva szereti egymást.
Fordítók: Brencsán János dr.
Borító tervezők: Bognár Éva
Kiadó: Medicina Könyvkiadó
Kiadás éve: 1984
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Alföldi Nyomda
ISBN: 9632412508
Kötés típusa:: egészvászon, kiadói borítóban
Terjedelem: 491 oldal
Nyelv: magyar
Méret: __edition. size. text
Súly: 0. 70kg
Állapot: Jó
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt. Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket. Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is. Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után, kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba!
[(**102875561**)]
Jelenlegi ára: 720 Ft
Az aukció vége: 2020-11-25 13:05 .